Relatív régimódi neveltetést kaptam, ami azt jelenti, hogy a modern világ forgatagából nem tudok minden újdonságával azonosulni. Ezek közül az egyik az a családteremtés. Először házasság, majd gyerek. Nem fordítva, és nincs olyan opció, hogy csak az egyik, vagy a másik. Ennek számomra ez az egyetlen élhető verziója.
Viszont most félek. Nagyon is félek.
Van egy stabil kapcsolatom, egy stabil párkapcsolatom. Amely jelenleg áll. Nincs se előre, se fény, csak úgy van, és kész. Hamarosan új helyre kell költöznünk, sajnos több külső körülmény miatt. A lényeg, hogy kellene már saját lakás. De ha házat veszünk, akkor nem lesz esküvő, és akkor húzódik a gyermek vállalás is, és közben meg 3 és fél hónap múlva 30 leszek.
Mit tegyek? Félek. Nem tudom sürgetni a dolgokat olyan ütemben ahogyan elképzeltem, hogy haladhatna.
Ajh. Miért ennyire nehéz ez? Régen sokkal könnyebb volt. Nem volt ennyi kérdés, csak találkoztak az emberek fiatalabb korukban, egymásba szerettek, és éveken át együtt voltak, akár életük végéig. Volt lehetőségük lakásvásárlásra, vagy kaptak támogatást otthonról, vagy akár az államtól. Most is, de akkor 70 éves koromban fizetem ki az utolsó részletet. Belül meghalok mindennap egy kicsit. Mikor csesztem el ennyire az életem, hogy még mindig ezek a kérdések aggasztanak? Az a baj, hogy nem akarok csak úgy sodródni az árral? Hogy szeretnék végre teljes életet? Azt sem tudom, hogy igazából boldog vagyok e, mert nem tudom, hogy csak valóban ennyiből állna. Nem panaszkodom, minden pazar. Megvan mindenem. Viszont tele van az életem olyan momentumokkal, amelyek demotiválnak. Nap mint nap csak elszomorítanak és tönkre tesznek. Pánikolok. Pánikrohamaim vannak. Néha, bár mostanában egyre gyakrabban dühkitöréssel járnak. Kiégtem. Nem motivál semmi. Legbelül úgy érzem, hogy jó ez a kialakult helyzet. Az, hogy nem haladunk semerre. Viszont egyben bánt is. Tényleg nem tudom mi lett velem. Nem voltam ilyen sosem. Mi van velem? El kellene mennem orvoshoz?
Vagy csak nem kellene hülyeségeket gondolkoznom? Ajh. *dühös*
Megint iszok néha. Cigizni is cigiztem pár alkalommal. Pedig tudom, hogy nem kellene. Össze vagyok zavarodva. Inkább hagyom is egy időre a gondolkozást.
És itt állok, hogy nem tettem semmi értelmeset az életemmel. Nem vagyok magamra büszke. Nem emelkedek ki semmiben.
Egy looser vagyok.
Ennyi.

Megosztás a facebookon