Sziasztok.

 

2 hét táppénz után 2 napja dolgozok megint, de én úúúgy megfáztam, hogy jaj. Folyik  mindenem egybe. Alig kapok levegőt. Több dolog miatt is, de most a legnehezebb az az orrnyálkahártyám tartalma. Jaj. Bocsi, hogy ezt most leírom, de ki kell adnom magamból, itt is, mert különben olyan, mintha meg sem történne. :)

Na de ennyit a taknyusz fikkanatuszról. 

Eltelt egy teljes hónap - 10 évnyi folyamatos használat - egyik kedvenc időtöltésem nélkül, dohányfüst nélkül. Azóta tiszta beteg vagyok, de kétlem, hogy ok-okozati kapcsolat lenne a kettő között. (ha mégis én akkor se szokok vissza)

Annyira kínos nekem ez, de kínosan érezném magam, ha nem tennék említést, a majd 1 éve történt dologról. Már nem fáj annyira, sőt, el is tudom engedni. Nincsenek a titkos félrenézések / félreértések, már nem vagyok (annyira) paranoiás. Ki is merem jelenteni, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy teljesen elengedjem. Minek is? Jobb nekem attól? Nem! De legalább nagyon rossz.

Jobban is érzem magam, amióta sutyiban nem nézegetem, hogy mit csinál, kivel, mikor. Ha továbbra is ez lenne, akkor megette volna a fene az egészet. Szerintem nem is kell ezt tovább forszírozni, nem is fogom. 

Max az évfordulóján elcsordul egy könnycsepp, de az inkább örömbéli lesz, hiszen tudom, hogy annak a jele, hogy túljutottunk rajta, együtt, és bár piszok nehéz volt, megszenvedtük mindketten. 

Én a saját féltékenységem miatt, Ő pedig az irántam érzett érzelmei miatt, és hogy igazából két embert is átvert.  (igazság szerint, a másik jókor volt jó helyen, vesztenivalója nem volt... na de.. na)

 

Le is zárom lassan ezt a korszakot, hisz azóta nagyon sok minden történt, nagyon sok minden változott. És új változók is lettek, melyek segítettek kiszámolni az egyenletet.

 

És így ezen a bejegyzésen keresztül némán köszönöm mindazoknak a segítséget, és támogatást, akik átlendítettek ezen az 1 éven.

És így jó.

Vele.

Velük.

 

Nagyon jó.

 

:)

 

Megosztás a facebookon