Relatív régimódi neveltetést kaptam, ami azt jelenti, hogy a modern világ forgatagából nem tudok minden újdonságával azonosulni. Ezek közül az egyik az a családteremtés. Először házasság, majd gyerek. Nem fordítva, és nincs olyan opció, hogy csak az egyik, vagy a másik. Ennek számomra ez az egyetlen élhető verziója.
Viszont most félek. Nagyon is félek.
Van egy stabil kapcsolatom, egy stabil párkapcsolatom. Amely jelenleg áll. Nincs se előre, se fény, csak úgy van, és kész. Hamarosan új helyre kell költöznünk, sajnos több külső körülmény miatt. A lényeg, hogy kellene már saját lakás. De ha házat veszünk, akkor nem lesz esküvő, és akkor húzódik a gyermek vállalás is, és közben meg 3 és fél hónap múlva 30 leszek.
Mit tegyek? Félek. Nem tudom sürgetni a dolgokat olyan ütemben ahogyan elképzeltem, hogy haladhatna.
Ajh. Miért ennyire nehéz ez? Régen sokkal könnyebb volt. Nem volt ennyi kérdés, csak találkoztak az emberek fiatalabb korukban, egymásba szerettek, és éveken át együtt voltak, akár életük végéig. Volt lehetőségük lakásvásárlásra, vagy kaptak támogatást otthonról, vagy akár az államtól. Most is, de akkor 70 éves koromban fizetem ki az utolsó részletet. Belül meghalok mindennap egy kicsit. Mikor csesztem el ennyire az életem, hogy még mindig ezek a kérdések aggasztanak? Az a baj, hogy nem akarok csak úgy sodródni az árral? Hogy szeretnék végre teljes életet? Azt sem tudom, hogy igazából boldog vagyok e, mert nem tudom, hogy csak valóban ennyiből állna. Nem panaszkodom, minden pazar. Megvan mindenem. Viszont tele van az életem olyan momentumokkal, amelyek demotiválnak. Nap mint nap csak elszomorítanak és tönkre tesznek. Pánikolok. Pánikrohamaim vannak. Néha, bár mostanában egyre gyakrabban dühkitöréssel járnak. Kiégtem. Nem motivál semmi. Legbelül úgy érzem, hogy jó ez a kialakult helyzet. Az, hogy nem haladunk semerre. Viszont egyben bánt is. Tényleg nem tudom mi lett velem. Nem voltam ilyen sosem. Mi van velem? El kellene mennem orvoshoz?
Vagy csak nem kellene hülyeségeket gondolkoznom? Ajh. *dühös*
Megint iszok néha. Cigizni is cigiztem pár alkalommal. Pedig tudom, hogy nem kellene. Össze vagyok zavarodva. Inkább hagyom is egy időre a gondolkozást.
És itt állok, hogy nem tettem semmi értelmeset az életemmel. Nem vagyok magamra büszke. Nem emelkedek ki semmiben.
Egy looser vagyok.
Ennyi.

Ha egyszer majd belefullad valaki a mélyvízbe, akkor valóban lehet a későbbiekben némi fóbiája. Nemde? Viszont, ha a kacsa nem tud úszni akkor nem a víz a hülye. Nemde?
Minden aspektusát meg kell vizsgálni a dolognak, különben az ember egy idő után már zuhanyozni sem mer, nem hogy elmerülni egy kád vízben...

Örökre ezt akarod magaddal? Űlni a sötétben és soha többé nem érezni, milyen az amikor a langymeleg víz végig cirógatja a meleg tested? Bezárkózni életed végéig, mert nehogy belemenjen egy kis víz a szemedbe? Nem volt elég? Még kell? Kell még?...
Kell bizony.
Kell a szenvedés, mely nem más mint saját magad alkotta démon, mely minden helyes mosoly mögött lakik?...

Nem kell egyből az óceán, elég elsőnek egy kis teknő. Úgy bokáig. Majd ha az jó, akkor mehet térdig, ott már lehet érezni, a kellemes meleget. Többet ne! Mert megcsúszol, és máris derékig benne vagy. Szép fokozatosan.
Ha már hozzászoktál a térdedet csapdosó vízhez, akkor jöhet combig, comfelsőig...

Ez már a vizen is múlik, mennyire türelmes, és hogy mennyire tisztelitek egymást.
Ne akard egyszerre az egészet, hiszen belemerülsz, Ő belédmerül, majd elmerültök mindketten és kész a baj.
Ezekután végy egy nagyobb kádat, a teknő ilyenkorra már rég kicsi, de megtanulod értékelni: a jóbol keveset adnak. Úgy mint Belőled, nosza ez már más történet.
Szóval a kádat már engedheted rendesen hétközépig vizzel, hiszen megtanultál a teknőben magabiztosan állni, igy kitapasztaltad, hogy hol van az a bizonyos határ.
Az előző fürdésnél medencéd volt, s utólag kerültél a teknőbe sokkal több vízzel, mint akartad, és fulladás lett a vége. Nem bírtad elviselni a terhét, rádnehezedett minden súlyával, és maga alá nyomott. Nem bírnád ki mégegyszer. Nem.

A szerelmet nem kérdezik, nem kérkednek vele, hanem egyszercsak ott áll. Egy teknő képében, elsőnek egy pohár vízzel a kezében, és megkínál belőle. Ha elveszed, akkor belemész a kis játékába. Nincs hátraarc, csak előre. Hacsak nem vered át egy pohár vodkával. Azt viszont Te sem akarod. Igyhát, játszotok egymással, de neki könnyebb. Ő nála volt az első pohár. Kiittad? Újratöltöd? BIZTOS?
Akkor hajrá.
Engedd be, és igyátok meg egymást. De ahogy eszedbe jut az, hogy "Én nem is szeretem a vizet, hiszen félek Tőle, rettegek!..." akkor megette az egészet a fene. Még most, még az elején, amig Te sem gondolod úgy.
És Ő se.
Tudod, mennyire fáj ez. Te ne tudnád?...
Évek óta űlsz egy sötét száraz szobában, ahol bár másnak okoztál fájdalmat, mert ugye más poharát kiittad. De pont azért ittál bele, mert Neked, már elfogyott s nem volt, ki újratöltse.
Szomjazod e a boldogságot, akarsz e benne fejtetőig elmerülni?
Vagy csak kortyolgatni jöttél?

Lelkiismeret furdalásod ne amiatt legyen, amit érzel, hanem amiatt, amit csak azért érzel, mert "éppen abban a pillanatban történik"...
Mondtam már? Naiv vagy.
És ne egy kép döntsön 1000 másik felett. Mert emlékezz, rőlunk is van kép, mégis a sírba viszem, pedig nincs is rajta semmi...

Szóval, egy a vége minden szónak, irj le 20 szót ami jellemzi Őt, és irj le mellé hármat ami Téged leginkább.
Ha ez a 3 illik legalább 17 másik tulajdonsághoz, akkor van értemle várni.

:)

És igyál. Kortyokat, de igyál.

Sziasztok.

2 hét táppénz után 2 napja dolgozok megint, de én úúúgy megfáztam, hogy jaj. Folyik  mindenem egybe. Alig kapok levegőt. Több dolog miatt is, de most a legnehezebb az az orrnyálkahártyám tartalma. Jaj. Bocsi, hogy ezt most leírom, de ki kell adnom magamból, itt is, mert különben olyan, mintha meg sem történne. :)

Na de ennyit a taknyusz fikkanatuszról. 

Eltelt egy teljes hónap - 10 évnyi folyamatos használat - egyik kedvenc időtöltésem nélkül, dohányfüst nélkül. Azóta tiszta beteg vagyok, de kétlem, hogy ok-okozati kapcsolat lenne a kettő között. (ha mégis én akkor se szokok vissza)

Annyira kínos nekem ez, de kínosan érezném magam, ha nem tennék említést, a majd 1 éve történt dologról. Már nem fáj annyira, sőt, el is tudom engedni. Nincsenek a titkos félrenézések / félreértések, már nem vagyok (annyira) paranoiás. Ki is merem jelenteni, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy teljesen elengedjem. Minek is? Jobb nekem attól? Nem! De legalább nagyon rossz.

Jobban is érzem magam, amióta sutyiban nem nézegetem, hogy mit csinál, kivel, mikor. Ha továbbra is ez lenne, akkor megette volna a fene az egészet. Szerintem nem is kell ezt tovább forszírozni, nem is fogom. 

Max az évfordulóján elcsordul egy könnycsepp, de az inkább örömbéli lesz, hiszen tudom, hogy annak a jele, hogy túljutottunk rajta, együtt, és bár piszok nehéz volt, megszenvedtük mindketten. 

Én a saját féltékenységem miatt, Ő pedig az irántam érzett érzelmei miatt, és hogy igazából két embert is átvert.  (igazság szerint, a másik jókor volt jó helyen, vesztenivalója nem volt... na de.. na)

Le is zárom lassan ezt a korszakot, hisz azóta nagyon sok minden történt, nagyon sok minden változott. És új változók is lettek, melyek segítettek kiszámolni az egyenletet.

És így ezen a bejegyzésen keresztül némán köszönöm mindazoknak a segítséget, és támogatást, akik átlendítettek ezen az 1 éven.

És így jó.

Vele.

Velük.

Nagyon jó.

:)

Minden rendben van. Még a beutalómat se használtam el a munkapszichológushoz. 

Ellenben baj van a pajzsmirigyemmel. Lehet nem is kis baj. Egyik orvostól járok a másikra, annyi vérem hiányzik, hogy csodálkozok, hogy megjött :)

De nincs baj szerintem, csak túllihegnek mindent, bár így legalább táppénzen vagyok, itthon. Békében, csendben. Tanulgatok az angol vizsgára, mert már ott tartunk bizony.

Csokis keksz bekészítve, hogy jobban menjen, mert az algopyrin  és advil kettőse, elég szépen elbánt velem.

Folyamatosan, napok óta fáj a fejem, lehet ezért kellene komolyabban venni, mert amúgy sose voltam az a nagy fejfájós, lesz is CT ha a pajzsmirigy UH és a teljes vérkép eredmény nem mutatna semmit. 

Na de ne is beszélgessünk ezekről.

A stressz ami szétszed, meg a kiégés. Pontosan azt érzem mint amit a pszichológus a kezembe adott egy prospektust, hogy olvassam el, az állt rajta: "The born-out syndrome".

*Exactly what / how i feel....*

Abba hagytam a cigizést, tényleg, és a kávét is. Jó érzés, 2016.09.04-én vasárnap Egerben történt az utolsó szál elpöppintése. Éreztem, hogy sok volt már. Minden miatt azt szívtam, és sem tüdővel (és erre csak utólag jöttem rá), sem szabad idővel nem rendelkeztem. Nagyon sokat szívtam az utóbbi időben, volt mindenre kifogás, hogy miért kell most egyet cigizni. Most nincs. Úgy érzem, hogy egy űr van bennem, rengeteg kihasználatlan idő. Vissza se tudok emlékezni arra az időre, hogy mit csináltam amikor még nem cigiztem. Az tuti, hogy nem érzek magamon fizikai változást. Nem hiányzik a cigi, holott az emberek 90%-a majd meghal egy cigi után, úgy sóvárog, nekem ilyenfajta elvonási tüneteim nincsenek. Nekem csak az erre szánt idő hiányzik. Mert most ott van, de nem tudok vele mit kezdeni. Ez elmúlik majd valamikor? Lesz e naponta többször 7 percem amikor fel tudom tölteni érdemi dologgal? Az eddigi szükségletek eddig is megvoltak. Munkahelyemen óránként van 10 perc szünet és van egy 30 perces ebéd szünet. (szerencsés mi? jah, csak utálom a munkám) Most ott ülök fent a többi kollégával, és beszélgetünk, de az ilyesfajta semmittevéssel sokkal gyorsabban eltelik a szünet, mintha lemennék cigizni. Maga a szertartás is hiányzik, ahogy megcsinálok egy cigit, aztán AUX04, majd lemegyek a többiekkel, vagy egyedül dohányozni, és jó mélyen beleszívok a cigibe.

Mégis mi értelme van a dohányzásnak? Vagy mi értelme vagy abbahagyni? Anyagi? Egészségügyi? Társadalmi? True. De mi az igazi haszna?

Nagyon régóta dohányoznak az emberek, régen még a burgonya félék levelének kábító hatása miatt szívták az emberek. Mert ugyebár idegméreg. El tudom képzelni, ahogy Colombus elment felfedezni (NEM) Amerikát, és kért egy blázt az ott pöffögő indiánoktól. Vicces, de valóban valahogy így történhetett, majd az "ezeröccézas" évek végére került át kicsit kontinensünkre, aztán terjedt is mint a pestis. Bár, először még csak mit dísznövény, vagy gyógynövényként kelt híre, hiszen valljuk be, igazán szép virágzata van neki, már ha eljut a a fejlődés azon szakaszáig szegény.

Hozzánk a török hódoltság alatt ért, amely cc 150 éve alatt, eléggé elterjedt. Majd jöttek a német tudósok és az 1920-as évek környékén elrontottak mindent: "tüdőrákot okoz, mérgező, méreg, TILCSÁKBE!" ésatöbbi. Sajnos az emberek erre nem hajlottak, és képzeljük el, hogy manapság már nem azt a fermentálatlan,nem kiválogatott dohányt szívjuk, hanem szerintem a németek megmaradhattak volna ennél a kínzás fajtánál. Na de nem akarok én töri órát tartani, erre az internet világában ott van a Wikipedia, vagy más amit ismertek. (törióra) 

A lényeg, hogy ezen varázsnövény boldogságérzetet ad az embernek, dopamin, majd később endorfin, ami mint tudjuk, csokiban van, kakóbab, és hát annak a levelét is el lehet szívni, de az ugye nem legális. Viszont megöl. Pont.

(Inkább iszok is egy kakót, de itthon csinálom, mert az a bolti szutyok... fúj, gyomorrákom lesz.)

Nos, Ti se bagózzatok, az alkalmazás szerint, ami vezeti, hogy mióta nem cigizek, meg hol tart az egészségem javulása, az alábbiakat mutatja. 

• Leszokottként eltöltött idő: 24 nap
• Elkerült cigaretták: 298 (_zt_k_rv_)
• Megtakarított pénz: 15684 Ft (_zt_k_rv_2)
• Megtakarított idő: 1 nap és 5 perc 48 másodperc (és ma még szexeltem is, szal tuti több :))

Összefoglalás: Vérnyomása, pulzusa és keze, lába hőmérséklete visszatért a normális értékre, a véráramban még meglévő nikotin a szokásos napi csúcsérték alig 35 %-ra esett vissza, valamint a szénmonoxid és oxigén szintje helyreállt. A hirtelen halál kockázata csökkent, és a légzés funkciói is helyreálltak.

Visszanyerte az ízlés és szaglás érzékeit, valamint javult a vérkeringés, bőrhidratáció valamint az idő előtti ráncok is halványabbak,

Ami 100%-ban teljesült mostanra: Megszűnt a fizikai függőség.

És mindezt egyik napról a másikra, úgy, hogy nem mondta senki, és még én se akartam annyira, egyszercsak: megtörtént.

Üdv.
E.

Ui: Búcsúként itt van egy csini kép a Nicotiana Alata növényről. Ugye milyen szép? :) Távol tartja amúgy a rovarokat, ilyesmiket az erkélyen, úgy mint a petúnia, szóval tessék ültetni tavasszal :)

Dohány virág.

​

Nos. Megkezdtem én is az angol tanfolyamot, egész okosnak érzem magam ott. Ahhoz képest, hogy középhaladó szint, úgy érzem magam, mintha tanár lennék egy ovodás kiscsoportban. Lassúak, ügyetlenek és még magyarúl (!!!) sem tudnak. Hihetetlen. Van aki a diplomájához készül elő a nyelvvizsgára, de még annyit sem tud folyamatosan, szép kiejtéssel elmondani, hogy honnan jött, mit tanul, mit dolgozik, hol, stb. 

Első órán megkaptam én is az: "Introduce yourself!" című bemutatkozást, hát tanárnéni csak annyit mondott, hogy "Excellent."  

Világ életemben amerikai angolt tanultam / tanítottak, így a Britt angol kiejtéssel vannak/lesznek bajok, de nem egetrengetően. 

Tetszik. Tetszik az, hogy valamiben ügyes vagyok, élvezem, hogy kellő figyelmet kapok az esetleges nyelvtani hibáim kijavításához. Nagyon jól tanít és magyaráz a tanárnő, megéri az árát, még többet is. 

Kis csoportra vagyunk osztva, kb 12-13 fő. Bár vicces ahogyan a szomszéd teremből áthallatszódik a német vagy más nyelvű órák anyaga. :)

Nade sikerélmény megvan, még picit büszke is vagyok magamra. 

A multkorival kapcsolatban nem történt túl vagy előrelépés, én voltam az, aki túlreagálta a dolgokat. Nem os foglalkoztam már vele utána, elengedtem a dolgot. Más is azt mondta, hogy engedjem el. Így is lett, nem bosszantom magam rajta. 

Viiiiszont meglehetősen jó volt a fesztivál. Balaton Sound. Nem hittem volna, hogy arra a helyre valaha én kijutok, de megtörtént. 2 napra terveztük, 3 lett belőle. KSHMR, Steve Aoki és Armin Van Buuren. Atyaég. Mi bulit csaptak. Nem hittem volna, de hetente elmennék ezekre az EDM varázslatokra. Fantasztikus volt az a lüktetés. A közönség is átállt egy egybefüggő közösséggé, ahol minden ember egyszerre mert csak levegőt venni mert attól féltünk, hogy leáll a zene. Egyfajta kolóniát alkotva mozgott mindenki. Fanatikus és fantasztikus érzés volt. Utánozhatatlan, ámbár nem megismételhetetlen. Akarom, még! Akarom. 

Annak is javasolnám ezeknek az előadóknak a megismerését, akik nem az elektronikus zene gyermekei, hiszen olyan világba repítenek el a zenei összhatásaik, amelyről nem is álmodnánk. 

Alapesetben és is black-metalt és egyéb "öldmeganyád" zenéket hallgatok, de a dübörgő és ritmikus dubstep, EDM, trance, e-goa és társai felvillanyoznak. Elfeledtetik velem a mindennapok untató mivoltát, és felszabadulttá tesz. Egy olyan világba csöppenek amelyben úgy érzem, hogy élek. Lüktet a test, az agy, a lélek. Szimbiózisba kerülök egy olyan organizmussal ahol csak én vagyok és semmi más. Ez egy kissé drogosan hangzik, de ne tévesszen meg kedves Olvasó, nem élek íly élvezeti szerekkel. Még alkoholt is csak módjával fogyasztottam. Pont abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem egy akartam lenni a mámortól (és hányástól) szédelgő sokaságban, hanem Én akartam lenni és a testem. Hogy élvezzem. Hogy üssön. És ütött. Nagyot! 

De sajnos a szabadságnak is vége, ma már dolgoztam, el is szontyolodtam. 

Ígyhát. Ha tehetitek, egyszer az életben mindenképp látogassatok el a fent említett valamely DJ set-jére, de legalábbis nézzetek utánuk. 

Ajánlásom egyiktől: KSHMR - Wildcard

jó éjt. ❤️